
Mr.
Mátyás Medve
Ügyvezető igazgató és alapító
Társalapító, ügyvezető igazgató és befektető az INNONIX-nál
– Az innováció és a technológiák úttörője. –
Mátyás Medve az INNONIX alapítója és vezérigazgatója, több mint 6 év tapasztalattal rendelkezik startupok építésében. Tapasztalt vállalkozó és üzletember, aki forradalmi megoldásokat vezetett be a startup ökoszisztéma területén. Segítjük a startup vállalatok alapítóit a fejlődésben egy forradalmi innovációs ökoszisztéma révén, ahol a dinamikus szinergia exponenciális növekedést eredményez. Medve Mátyás vezetői tapasztalata és víziója biztosítja, hogy a cég kiemelkedő növekedési potenciállal rendelkezzen.
- Én egy egyszerű üzletembernek tartom magam, aki legtöbb szakmai és személyes tapasztalatát nem az iskolában, hanem az életben tapasztalt sorozatos kudarcok árán tanulta meg.
- Hosszú évek kemény, kitartó munkájával, valamint közel 6 év cégépítői múltammal és kutatómunkám eredményeképpen megterveztem a világ egyik legdinamikusabban növekvő innovatív technológiai vállalatának koncepcióját és a hozzá tartozó platformokat.
- A sikeremet és ugrásszerű fejlődésemet annak köszönhetem, hogy egész életemben folyamatos fejlődésre, valamint az új dolgok tanulására törekedtem. Célom a folyamatos fejlődés és az új technológiák megismerése. Elég gyorsan rájöttem arra, hogy fogékony vagyok a változásra. Minden tevékenységem hajtóereje a kreativitás és az innováció. Keresem az új ötleteket és az innovatív cégeket, hogy együtt még sikeresebbé váljunk.
– Azon új generációs fiatalok egyike vagyok, aki nagyot mer álmodni. –


Oldalaink sikere és jövője a velünk dolgozókban rejlik, ezért sok időt és energiát fektetünk saját magunk és közösségünk fejlesztésébe. Csatlakozzon hozzánk!
Ha szívesen bővítené az INNONIX – Technology system ügyfélkörét, illetve szívesen fejlődne egy dinamikusan növekvő innovatív vállalatnál, legyen Ön a legújabb együttműködő partnerünk!
Befektetéseket lebonyolító vállalataink értékesítő munkatársakat & üzlettársakat, valamint befektetőket keresnek.
Rólam

A világ technológiai fejlődésének elősegítése, valamint megteremtése a célunk.
-A MI JÖVŐKÉPÜNK


• Vízionárius
• Üzletember
• Startupper
• Innovátor
• Feltaláló
• Befektető
• Filantróp

“ Kiemelkedően fontosnak találom a társadalmi felelősségvállalást. ”
- Matthias Medve / CEO
Hogyan építjük a jövőt?
Üzleti pályafutásom a családi vállalkozással kezdődött. Napjainkban több mint 30 munkavállalót foglalkoztató cégcsoportal rendelkezünk. A közelmúltban számos vállalatot megépítettünk, valamint jó pár innovatív projektet sikerült megvalósítanunk.
Az Enmax és az Enmax holding Investment cégcsoport alapító-tulajdonosa, vezérigazgatója vagyok. A webes szolgáltatások – köztük a világ egyik legdinamikusabban fejlődő technológiára épülő oldalának – fejlesztő és üzemeltető cégcsoport tulajdonosa.
- Elkötelezetten tevékenykedem azon, hogy az INNONIX és a hozzá tartozó cégcsoportok egy multinacionális nagyvállalattá fejlődjenek.
- A cégcsoportunk portfóliójában van – egyebek mellett –
- Bioműtrágya-gyártás
- Kőbánya – Szlovákia
- Panzió (Ski Centrum) – Szlovákia
- Apartmanház 1. projekt – Magyarország (Budapest)
- Apartmanház 2. projekt – Magyarország (Budapest)
- Építőipari tevékenységek (Autópálya-építés) Magyarországon Szlovákiában egyaránt
- Építőiparigép-kölcsönző
- Útépítési projektek (autópályák, közutak, vasutak, járdák, csatornák, piacterek, víztározók)
- Webáruház és szolgáltatások
- Marketing, informatikai, technológiai, startup vállalatokba való befektetések és együttműködések
- Újabbnál újabb befektetésekbe és vállalkozásokba szállunk be.
Életutam során, valamint a vállalkozásban elért szakmai eredményeim :
Az életem során és vállalkozásomban elért szakmai teljesítményeim alapján hiszem: a siker lényege, hogy folyamatosan értéket tudjunk teremteni a világban. A közeljövőben szeretném, ha a csapatommal együtt még hatékonyabban tudnánk formálni a jövőt, korszerű technológiákkal és innovatív megoldásokkal.
Az üzleti és a vállalati szférában számos sikertörténet kötődik hozzám :
✓ Építőiparban, több mint 580 000 euró árbevétel generálása – 1 év alatt, úgy, hogy még nem is volt olyan nagy tapasztalatom ezen a területen.
✓ Sikeresen pályáztunk 15 000 eurós összegű, vissza nem térítendő pályázati támogatásra. Jelenleg tervben van a következő pályázati támogatás, ami 150 000 eu összegű.
✓ Együttműködés egy cca. 1 000 000 euró értékű lakótömb projekt értékesítésében, amit sikeresen eladtunk egy befektető holdingnak.
✓ Emellett van egy másik lakótömb-projektünk, amire sikeresen megtaláltam a vásárlót, ez egy 700 000 euró értékű projekt. – Itt viszont a befektetők úgy döntöttek, nem vásárolják meg, inkább megépítik saját maguk részére.
✓ Már 20 – 22 éves koromban levezettem egy nagy építkezést 20 alkalmazottal és egy kezdő (tapasztalatlan) projektvezetővel.
✓ Technológiai vállalat és platform megtervezése.
✓ Befektetések terén és nagy volumenű projektek megvalósítása kapcsán való sikeres együttműködések
✓ Európa egyik legdinamikusabban növekvő nagykereskedésével szerződtünk, amely több, mint 400 gyártóval működik együtt, valamint több mint 40 000 terméket forgalmaz.
✓ Az EU-s EIC pályázati előminősítés eredményesen, sikeresen zárult; jogosultak lettünk az 500 000 – 2,5 milliós EU-s támogatásra.
✓ Árajánlat bejuttatása Magyarország egyik legnagyobb építőipari vállalatához, valamint Magyarország egyik legnagyobb beruházást végző vállalatához.
✓ Elképesztően inspirálnak azok a vállalkozók, akik valami újat, társadalmilag hasznosat hoznak létre a világban.
Nagyon fontosnak és hasznosnak tartom magam és képességeim fejlesztését:
Az önfejlődés elérése az én szememben nem pusztán cél, hanem életfilozófia. Hiszek abban, hogy a folyamatos tanulás és önmagunk fejlesztése nélkülözhetetlenek ahhoz, hogy teljes potenciálunkat kiaknázhassuk.
Az elkötelezettségem a személyes növekedés és a fejlődés iránt vezérel, és várom azokat a lehetőségeket, melyek újabb kihívások elé állítanak, hogy még inkább fejlődhessek. Folyamatosan törekszem az önfejlődésre és nyitott vagyok új dolgok tanulására.
Kevesen tudják rólam, hogy részt vettem magyarország első számú, legdinamikusabban fejlődő oktató technológiáját tanító előadó előadásain, amelyen Magyarország első számú legsikeresebb üzletembere is tanult. – Ami nem más, mint az Expert-Operátor System.
Expert-Operátor System – a technológia, amely a komplex és dinamikus rendszerek modellezésére tanít.
Ez a technológia a jövőnk egyik első számú oktatási technológiájának mondható, amely a világon egyedülálló tudást képvisel.
(Az EOS INSTITUTE Oktatás Központ – Lengyel Sándor)
Természetesen az itt megtanultakat átültettem az üzleti életbe is. A vadonatúj gondolkodásmódom víziója készen áll a jövő kihívásaira
”Izgatottan várom azokat a forradalmi ismereteket, amelyek még várnak rám a jövőben.”
Egész idő alatt fejlesztettem magamat és egyben a vállalatomat is:
A nagyvállalati üzletkötéseket leginkább gyakorlati tapasztalatból tanultam meg. Világvezető, multinacionális vállalatokkal való együttműködéseim során bepillantást nyerhettem az innováció és a hatékonyság kulisszatitkaiba is. Emellett lehetőségem nyílt tanulni Magyarország legnagyobb befektetőitől is, akik a piac legdinamikusabb szegmenseiben mozognak.
Mindezek összességében olyan tudással és szakértellemmel rendelkezem, amelyek elengedhetetlenek egy sikeres vállalkozásépítéshez. Bár nincs hagyományos főiskolai végzettségem, a vállalkozások fejlesztése, befektetések és technológiák terén szerzett tudásom kompenzálja ezt a tényezőt. Várom, hogy megosszam ezeket az ismereteket, és együtt dolgozzunk ki olyan megoldásokat, amelyek segítenek növelni vállalkozásának hatékonyságát.
Csapatjátékosnak tartom magam, és önálló projektek megoldására is képes vagyok. Könnyen megtalálom a közös hangot az emberekkel, ezért jó együttműködő és problémamegoldó képességgel rendelkezem. Döntéseimért mindig vállalom a felelősséget.
Tanulmányaim :
- Építésznek a Winkler Oszkár Építőipari Szakközépiskolában tanultam. ( Szakközépiskolai végzettség )
- Értékesítési mesterkurzus-tudással is felvérteztem magamat. ( Linkedin / Linkedin name: Matthias Medve )
- Magyarország egyik legjobb értékesítési kurzusát végeztem el (Dale Carnegie)
- Árazási mesterkurzus elvégzézése. ( Weiser István kurzusa )
- 2 év tanulmányok az Expert-Operátor school-ban. ( EOS School – Lengyel Sándor )
- Továbbá jártam még vállalkozásra és személyiségfejlesztésre irányuló önfejlesztésekre is.
Számos más önfejlesztő és üzleti előadáson vettem részt : expókon, forbes előadásain rendszeresen rész vettem, kríziskezelő előadás stb…
Önfejlesztő előadások: (Jordan Belfort –The Wolf of Wall Street, Lengyel Sandor EOS-Intézet, Brian Tracy/ T. Harv Eker/ John C. Maxwell/ Napoleon Hill könyvek, Forbes magazin, TED Talks)
Gyakran járok Budapestre, és részt veszek innovációs (Forbes, Inno-expo – Hungyary, Hungexpo, World of Robots kiállítás – Hungary, Ced és China smart-expo) vagy üzleti megbeszéléseken, kiállításokon.
Rendszeresen képezem magam ezeken a területeken.


"Mi vagyunk a jövő."
- Matthias Medve / ÜGYVEZETŐ IGAZGATÓ ÉS ALAPÍTÓ
Mátyás Medve a INNONIX alapítója és vezérigazgatója tapasztalt vállalkozó, aki startup ökoszisztéma területén forradalmi megoldásokat vezetett be. Segítjük a startup vállalatok alapítóit a fejlődésben egy forradalmi innovációs ökoszisztéma révén, ahol a dinamikus szinergia exponenciális növekedést eredményez. Medve Mátyás vezetői tapasztalata és víziója biztosítja, hogy a cég kiemelkedő növekedési potenciállal rendelkezzen.
Kapcsolat
Innováljuk
együtt
a jövőt
Üzleti vezető és céges e-mail cím
matyas.2.medve@gmail.com innonix.technology@gmail.com
Telefonszám
(+421) 903 273 477
Helyszín
1073 Budapest, Magyarország
